Érdekelhet-e téged ez az egész?

Kinek szól ez az oldal?
  • Azoknak, akiknek hó végén, a csekkek befizetése után, sok-sok héttel a következő fizetés előtt, már alig marad egy kevéske pénzük.
  • Azoknak, akik rendszeresen bűvészkednek a sárga csekkekkel és befizetni-valókkal.
  • Azoknak, akiket fenyegetett már valamilyen szolgáltató cég részéről a rendszerből való lekapcsolás réme.
  • Azoknak, akiknek nincs egy fillér megtakarításuk sem, és ha elveszítenék a munkahelyüket, akkor egy hónapon belül nagy bajba kerülnének.
  • Azoknak, akiknek jelenleg nincs munkájuk.
  • Azoknak, akik rájöttek arra, hogy a jövőbeni nyugdíjukból nem tudnak majd létezni.
  • Azoknak, akiknek bár van megtakarításuk, de maximum 2 hónapra lenne elegendő, ha minden bevételi forrásuk megszűnne.
  • Azoknak, akiknek fogalmuk sincs, HOGYAN lehetne több pénzük.
  • Azoknak, akiknek fogalmuk sincs, MIÉRT lehetne több pénzük.
  • Azoknak, akiknek fogalmuk sincs, MIKOR lehetne több pénzük.
  • Azoknak, akiknek az előbbiekről van fogalmuk, csak éppen a gyakorlatban nem tudják kivitelezni.

Most pedig ejtsünk néhány szót az anyagi függetlenségről. Méghozzá a te pénzügyi függetlenségedről.

Meggyőződésem, hogy az a jó, ha az ember egyszerre több jövedelemforrással rendelkezik. A pluszpénz származhat ingatlan-befektetésből, befektetési alapokból éppen úgy, mint internet marketingből, hogy csak néhányat említsek a számos lehetőség közül. A network marketing is a lista elején szerepel. Sőt, ez a Valódi Pluszpénzforrás.

A network marketing a világ legkevésbé értett, viszont legtöbbet rágalmazott vállalkozási formája. A félreértésért pedig éppen azok felelősek, akik az üzletágban dolgoznak.

Bizony-bizony. Az MLM önmagában ugyanis nagyszerű dolog. De ha kontár nyúl hozzá, hatalmas károkat okoz mindenkinek, tehát neked és nekem is.

Szóval már kiderült számodra, hogy én egy network marketing üzletet ajánlok neked.

STOP!!!


Felejtsd el azokat a pletykákat, amiket eddig hallottál ezzel az üzletággal kapcsolatban! Én nem egy szokványos üzletet ajánlok neked, hanem egy komoly nemzetközi vállalkozást, egy olyan lehetőséget, amely már számomra is bizonyított.

Gondolkozz el a következő kérdéseken:
  • Neked sincs időd és kedved bemutatókra járni?
  • Te is irtózol a házaló ügynököktől és módszereiktől? (én ki nem állhatom őket!)
  • Nem találkoztál még olyan módszerrel, amivel könnyedén, kényszermentesen mutatták volna meg neked az MLM-et?
  • Esetleg már Te is próbálkozol hálózatépítéssel, online munkával, internetes pénzkeresettel, de évek óta sikertelen vagy?
  • Tudod már, hogy a Network Marketing egy nagyszerű lehetőség, de eddig még csak a közelébe sem értél a 6 számjegyű jutaléknak?
  • Eddig még nem sikerült egy megfelelő, visszautasítás-mentes módszert találnod a jelölt-keresésre? (ami egyébként a siker kulcsa)
  • Azért nem foglalkoztál eddig az MLM gondolatával, mert nem akarsz házalni és termékeket eladni másoknak?
  • Irtózol még a gondolatától is, hogy neked majd bármikor termékbemutatót kell tartanod másoknak?
  • Megismernél egy olyan egyszerű rendszert, amely segítségével Te válogathatsz a jelentkezők közül?
  • Jó lenne egy olyan jelölt-kereső módszer, amelyet ugyanúgy tud a 8. mélységedben lévő, 2 napja csatlakozott új csapattársad is könnyedén alkalmazni, mint TE?
Ismerkedj meg velem, és azzal a rendszerrel, amit a csapatunk alkalmaz, és természetesen azzal a remek céggel, a kiváló és értékes termékekkel, ami a biztos hátteret nyújthatja a munkádhoz. Töltsd ki a kérdőívet és amint végigvezetlek a rendszerünkön, meg fogod kapni a kérdéseidre a válaszokat, a végén pedig meg fogod érteni a csapatunk sikereinek titkát!